Dr. Kiss Tamás Ottó
9400 Sopron, Várkerület 85.
+36 (99) 340-763
A logó

Tudástár

1./  Információ Önnek, ha először kap kivehető fogpótlást.

2./ Információ az implantációról, a műtétről.

 

1./                      A protézis szoktatásának  menetrendje

 

     A foghíjas vagy fogatlan ember alig várja, hogy műfoga elkészüljön,      amellyel újra rendesen táplálkozhat, újra mer nevetni, társaságba menni.  A részleges, vagy teljes kivehető fogpótlás- protézis  első behelyezésével a gondok azonban nem érnek véget. A szájba betett fogpótlással egyszerre tele lesz a szája, nyelvének alig lesz helye, hányinger kínozza. Ha tükörbe néz ,úgy tűnik, mintha meghízott volna,  s  beszélni csak selypítve, pöszén tud.  Ráadásul az első harapáskor éles fájdalom hasít az ínyébe, és a falat ízét sem érzi. Nem újjászületettnek, hanem becsapottnak érzi magát.

     A helyzet azonban nem olyan súlyos, mint amilyennek először látszik. Mit tegyünk tehát, ha fogpótlást kaptunk? Az első napokban éjszaka is viseljük új fogainkat, mert ez megkönnyíti a megszokást. Beszéljünk sokat, olvassunk hangosan. Ne legyünk türelmetlenek az evéssel. Az első napokban csak puha, könnyen rágható ételeket fogyasszunk. A tényleges megszokás 8-10 nap után kezdődik, s  3-5 hét múlva fejeződik be. Ekkor már az étrend is lehet változa-

tosabb. Együnk lassan, kicsi falatokat. Az új fogsor viselésének 6-8. hetétől már csak azokat az ételeket mellőzzük, amelyek kifejezetten erős rágást kí-

vánnak  / kétszersült, inas hús, mogyoró, kemény csokoládé stb. /, ezek a    fogsor épségét is veszélyeztethetik. Idő kell hozzá, amíg valaki kitapasztalja, megtanulja, mit és hogyan ehet műfogaival. Sajnos, nehéz megszokni, hogy a műfogsor lemeze által befedett szájpadlás nem érzékeli az ételek hőmérsék-   letét, és ízét. A szájpadláson levő ízlelőbimbók szerepét azonban rövidesen  átveszik a nyelv ízérző szemölcsei, az ízérzés újra helyreáll.

    A természetes fogakhoz hasonlóan, műfogainkat is rendszeresen tisztítani, ápolni kell. A protézist ajánlatos minden étkezés után- diszkréten félrevonulva kivenni a szájból, és alaposan leöblíteni. A műfogakra ugyanis jobban tapad az ételpép, ami kellemetlen szájszagot okozhat. A műfogak fogkefével,  fogkrémmel vagy speciális tisztítószerekkel való letisztítása után szánkat is alaposan öblítsük ki. Időnként célszerű a műfogsorokat a reájuk rakódott keményebb rétegektől / valamilyen protézis tisztító tablettával  / megtisztítani.

    Sokan éjszakára kiveszik és vízbe teszik, vagy zsebkendőbe burkolják műfogsorukat, pedig erre csak azoknál van szükség, akik álmukban csi- korgatják fogaikat. A jól tapadó, megfelelően ápolt, tisztított fogsor éjjelre is szájban maradhat.  

 

2./

                                                                    A  fogászati  implantáció

                                                                        / betegtájékoztató /

 

 

 

 

Mi a fogászati implantátum?

 

 

A fogászati implantátum / műgyökér /  egy szövetbarát fémből készülő, az elvesztett fogak helyére beültethető anyag, amelyre fogpótlás készül. Legtöbb esetben az implantátum anyaga titánból készül, melyet a szervezet befogad.

 

 

Milyen előnyöket nyújt az implantációs fogpótlás a többihez képest?

 

 

1/  A foghiány melletti fogat sok esetben nem kell lecsiszolni.

2/ Az implantátum mellett sem következik be csontleépülés, hasonlóan az egészséges fog gyökerét körülvevő csontállományban.

3/ A hátsó, rágó fogak területén is lehetséges rögzített fogpótlást készíteni, így a részleges protézis mellőzhető.

4/ Teljes protézist viselők esetében lehetséges a protézist  implantátum segítségével stabilabbá tenni, bizonyos esetekben akár rögzített fogpótlás / híd / is készülhet.

 

 

Mikor lehetséges az implantáció?

 

 

Csak azokban az esetekben, mikor a páciens szájhigiéniája kiváló, és kész az orvossal a szájápolás tekintetében együttműködni. Alkoholizmus, kábítószer fogyasztás, erős dohányzás növeli az implantátum elvesztésének, kilökődésének veszélyét. A műtét előtt szükséges röntgenvizsgálat, kislabor elvégzése stb.

 

 

Az implantáció menete:

 

 

1/ Tervezés

A röntgen- és fogorvosi vizsgálat után következik a páciens felvilágosítása a műtéti esélyekről, műgyökerek leendő helyéről, számáról.

 

2/ Operáció

Helyi érzéstelenítés után következik a műgyökér beültetés, a seb zárása. Varrat eltávolítás 6-7 nap múlva.

 

3/ Gyógyulási időszak

Beültetés után 3-5 hónapot kell várni, míg a csont összenő az implntátummal.

 

4/ Implantátum  szabaddá tétele

Az ínyen ejtett nyíláson át behelyezésre kerül az implantátumba rögzíthető  műcsonk, amelyre a fogpótlást rögzítjük.

 

5/ Fogpótlás átadása

Az előkészített műcsonkra illetve saját fogra felcsavarozzuk, vagy beragasztjuk a fogpótlást.

 

6/ Kontrollvizsgálat

A siker záloga a rendszeres orvosi ellenőrzés, a megfelelő szájhigiénia.